Interaktív információs óra a Közösségi Térben

Bevezető: 
Az Európai Ifjúsági Hét alkalmából az Erasmus+ programmal kapcsolatos interaktív információs órát szerveztek diákoknak a Salgótarjáni Új Nemzedék Közösségi Térben május 4-én.

 

A közösségi tér állandó látogatói, valamint a Salgótarjáni Szakképzési Centrum érdeklődő diákjai vettek részt a rendezvényen, melyet a Mini Ifjúsági Szolgálat munkatársai tartottak. Rövid ismerkedős, kapcsolatteremtő játékkal indult a program, amely oldottabbá tette a hangulatot, majd az iskolai közösségi szolgálatról osztották meg tapasztalataikat a megjelentek. A fiatalok ezután részletes tájékoztatást és élménybeszámolót hallhattak az Erasmus+ program és elődei lehetőségeiről, mellyel kapcsolatban feltehették kérdéseiket.