Csocsó bajnokság Kaposvár

Bevezető: 
A kaposvári Új Nemzedék Közösségi Térbe járó srácoknak az egyik kedvenc időtöltése a csocsó. Négy éve kötöttem szorosabb barátságot a játékkal, de akkor még nem volt olyan baráti társaság, akikkel rendszeresen összejártunk volna. Miután megismertük az Új Nemzedék Közösségi terét, rendszeresen gyakorlunk osztálytársakkal, barátokkal. Új kihívókkal is találkoztunk a közösségi térben, akikkel időről-időre összemérhettük a tudásunkat.

Az elmúlt napon a mára már jól megszokott tanévnyitó csocsóbajnokságon vettünk részt, ahol párosversenyt játszottunk. Tizenkét csapat gyűlt össze a megmérettetésre így egész délután élvezhettünk a verseny izgalmait. Végül a csapatunk a 3. helyen zárt, de így is örültünk, hisz felfértünk a dobogóra, igaz rajtunk kívül voltak olyanok is, akiket nem a minél jobb helyezés motivált, hanem hogy részese lehessen ennek a csodálatos közösségnek, amit ez a játék kovácsolt össze.

A verseny utáni közös pizzázáson pedig megbeszéltük tapasztalatainkat és a következő verseny időpontját is, sőt rögtön el is kezdtük a felkészülést a következő versenyre az újonnan megismert barátokkal. Azon túl, hogy jól szórakoztunk és élveztük a társaságot még egy ráadás meccsre beálltak a közöségiteret vezetők is, így közelebb kerültünk hozzájuk is és reméljük ők is elindulnak a következő házi bajnokságon.