Jöttek, Láttak, Gólyák lettek

Bevezető: 
Idén február 20-án Szombathely városának Diákönkormányzata megszervezte a már hagyományként nyilvántartott Városi Gólyaavatót az AGORA Szombathelyi Kulturális Központban. Az idei már a IX. Városi Gólyaavató néven volt megtartva, ahol városunk középiskoláinak 9-dikes tanulóit avattuk fel közösen. Az eseményre 10 iskola küldte diákjait, hogy közösen, és hivatalosan is gólyák lehessenek. Én, mint szervezőtag és segítő, így az esemény után pár nappal, úgy gondolom, hogy nagyon sikeresen zárult az idei gólyaavató.

Nekünk, szervezőknek már januárban elkezdődött a nagy munka, azzal a reménnyel, hogy jól érezze mindenki magát. Így hát nagy összefogással, csapatmunkával, és az Erzsébet Ifjúsági Alap Szombathelyi Közösségi Tér munkatársainak segítségével sikeresen összehoztuk a tervezett napra a programot.

Műsorvezetőink Csenge és Máté, akik egyaránt főszervezők voltak, minden dicséretet és pacsit megérdemelnek, mert nélkülük ez a program biztosan nem állt volna össze. Ők irányították a csapatokat szóban, míg mi segítők mértük a részidőket, illetve pakoltunk ide-oda, vagy éppenséggel takarítottunk az általunk úgynevezett küzdőtéren.

A küzdőtér az a hely ahol a csapatok megmérettethetik erejüket, kitartásukat és tudásokat, ugyanis az esemény látványos része ezen a helyen zajlott. A verseny különlegessége, hogy még hetekkel a program előtt minden csapat húzott egy saját csapattémát. Ezek idén szuperhősök voltak, szóval a csapatok húzhattak csapatvezetőnek például Vasembert, Hulkot, de itt volt még Gru és Voldemort is.

A feladatokat pedig 3 kategóriába soroltuk:

- Előfeladatok: a versenyre hozott feladat, ilyen volt például a produkció, ami egy a csapat által betanult táncos műsort jelentett, és a csapattémához kapcsolódnia kellett. Ezt együtt a csapattal kellett előadni a küzdőtér közepén.

- Háttérfeladatok: ezek a verseny alatt mentek és minden csapatból 1-2 ember ment ezeket elvégezni, pl. amikor az AGORA épületében a csapathoz illő plakátokat kellett megkeresniük,

- Főfeladatok: a verseny főfeladatai, sorversenyek, lufi borotválás, karaoke verseny, vagy éppen táncverseny.

Két-három feladatonként pedig szünet következett, amikor az eseményre hívott DJ, Csabi zseniálisan szórakoztatta a diákokat zenével, így elég jó buli volt folyamatosan, a hangulatról nem is beszélve. Az esemény vége természetesen az eredményhirdetéssel zárult, ahol meg is lettek a győztesek. Az első helyezett, a Bolyai Gimnázium, idén is megkapta a vándorkupát, illetve különböző szuper díjak lettek kiosztva, mint például a nyertes osztály közösségének szóló csoportos mozijegy.

Az idei gólyaavató szerintem nagyon jól sikerült, szervezőként nagyon élvezetes ezt csinálni, kicsit jobban belelátni a dolgokba, ha jövőre is adatik a lehetőség, akkor habozás nélkül rávágom a hatalmas IGEN-t. :D 

Gál Marcell