Egy végzős diák szemszögéből a jelenlegi vírushelyzet

Bevezető: 
Hogyan tovább? Közösség. Tanulás. Érettségi.

Egy 18 éves, már nagykorú diák hogyan élheti meg a vírushelyzetet? Erre egyszerű a válasz: nagyon rosszul. Ezt teljes mértékben ki merem jelenteni, hisz én is ugyanebben a cipőben járok. A járvány bejövetele előtt normális szociális életet élt mindenki, péntekenként összejártunk kikapcsolódni, lazítani és kifújni a héten összegyűlt feszültséget. Kibeszéltük a gondjainkat és megosztottuk a jó élményeinket, pletykákat. Megvolt a saját kis rendszerünk, társaságban, barátainkkal voltunk szinte minden nap, majd mintha elvágtak volna mindent. Egyik napról a másikra megszűnt ez.

 

Érettségi előtt 1 évvel:

Az első hullámban nem volt annyira megviselő az otthonlét, sőt még örültünk is neki, hiszen szünet van! Ki ne örülne a változatosságnak, kényszerpihenőnek? Az elején még jó is volt, majd jött a hideg zuhany, a tanárok csak zúdították ránk a feladatokat. Miért ne?! „Hisz úgyis otthon vannak, semmi dolguk nincs.” Ez egy ideig még tűrhető is volt, viszont mikor már hetekig bezárva voltunk, nem találkoztunk egymással és kikapcsolódni se tudtunk kezdtünk befele fordulni, az iskolát is hanyagoltuk. Ugyanakkor még ott volt a remény, ami tartotta bennünk az erőt, hogy nemsokára vége. Majd jött hetek múltán, amire annyira vártunk: A korlátozásokat feloldják! Mindenki ujjongott, végre visszakaphatják az életüket az emberek. Az a suli nem is olyan rossz már, mint gondoltuk. Jobb bent ülni a többiekkel és együtt végig csinálni a napot, mint egyedül.

 

Nyár:

Buli buli hátán. Minden héten minimum kétszer összeültünk és élveztük a napsütést, a jó időt. Strandra jártunk, kedvenc helyünkön a Nyugiban töltöttük az összes péntekünket. Munka után mindenki gyorsan átöltözött és már kora délután összeültünk egészen hajnalig. Szórakozó helyekre jártunk és mindig volt valami programunk. Legjobban mindenki a SZIN-re készült, bérleteinket is megvettük már. Hónapokkal előtte arról beszéltünk mennyire jó is lesz, hisz együtt leszünk és rengeteg új élménnyel gazdagodhatunk. Majd már kevesebb, mint 1 hónap volt hátra és jött a hír, a vírus újból nagy áldozatokat követelt. A fesztiválokat nem lehet megtartani. Teljes elkeseredés, de sebaj, ezen is átlendülünk gyorsan, majd jövőre.

 

Érettségi tanéve:

Kezdetek: Szeptemberben kezdődött az iskola. Újból láthattuk a rég elfeledett társainkat. Ez az év már teljesen az érettségiről szólt. Mindenki aggódott, hogy mi lesz velünk, hisz kimaradt 4 hónapnyi tudás, igaz, hogy online átadták, de az mégsem olyan, mintha közvetlen lenne az óra. - Na majd idén, felzárkózunk! - gondoltuk mi, de újból döntött a kormány, hogy az iskolák egy hónapig zárva lesznek (akkor még nem tudtuk, hogy minden hónapban ezt fogják mondani). Több rutinunk volt már, mint az első bezárásnál, így már nem volt kilátástalan, hogy hogyan fogunk tanulni. Teltek a hetek, egyre szigorúbbak lettek a döntések. Kiderült, hogy szalagavatónk sem lesz, majd a kedvenc helyeinket és mellette az összes szórakozóhelyet bezárták. Éttermekbe, kávézókba már nem ülhettünk be, semmi kikapcsolódás, MINDEN bezárt, a tananyag is egyre több és mi egyre feszültebbek vagyunk, hisz sehogy nem tudjuk levezetni a felgyűlt dolgokat.

 

Jelenlegi helyzet (3 hónap érettségiig):

Mondanám, hogy beleszoktunk a helyzetbe, de kicsit se lenne igaz. Az viszont igen, hogy kitaláltuk, hogyan éljük túl és hogyan ne legyünk depressziósak. Az osztályból 5-en, mint 4 éve nagyon jó barátok minden nap eljárunk egymáshoz, persze van, hogy épp nem ér rá valaki. Mindig máshoz megyünk és már reggel első órára, így akinél vagyunk, ő készíti a reggelit és az ebédet ezáltal kvittek leszünk. A tanárok teljesen ellene voltak, azt mondták, hogy lerontjuk a másikat és nem tudunk figyelni, mert csak hülyéskedünk, melynek teljesen az ellentettje lett, ha átmegyünk a másikhoz biztosan kész van időben a beadandó, hisz, ha valaki elkezdi, akkor a másik is neki áll, egymást ösztönöztük, majd, ha kész vagyunk még maradunk teázni és beszélgetni. Számomra ez jelentette a kiutat a befelé fordulásról. Viszont vannak nagyon nehéz napok, amikor rengeteg a teendő, a tanárok nem kímélnek, és rengeteg feladatot adnak. Reggel 8-tól este 8-ig tanulunk, tételeket kell kidolgoznunk és 2 napos határidős feladatokat megcsinálnunk. Hétvégéről ne is beszéljünk, mert hétvégére még többet adnak fel. Nem egyszer volt rá példa, hogy én vagy épp a társaim borultunk ki teljesen úgy, hogy már könnyes szemmel csináltunk a feladatokat, hisz ha időben nem küldjük vissza 1-es és még az érettségiig se jutunk el, mert megbukunk. Van, aki dolgozik, mint például én, mert nem szeretném, hogy mindent a szüleim álljanak. Lassan kikerülök a nagyvilágba, hogyan álljam meg a helyemet, ha előtte egy órát se dolgoztam még? Nekem végképp teljes kimerültséget okoz ez a jelenlegi helyzet, főleg ha még edzés is van, no meg az eddig halasztgatott közösségi szolgálat. Iskola, edzés, munka és még közösségi szolgálat is?! A felnőttek szerint - beleértve a tanárainkat is - nekünk csak tanulni kell. Bárcsak ilyen egyszerű lenne!

 

Érettségi:

Ez az, amit még senki nem tud, hogy hogyan lesz. Lesz- e szóbeli vagy mégsem? Ballagás meg lesz tartva? Vagy ugyanaz lesz, mint tavaly, elmarad vajon? Szerenádunk lesz? Meddig fog tartani még ez a vírushelyzet? Mikor kaphatjuk vissza az igazi életünket? Ezek azok a kérdések, amelyekre még senki nem tudja a választ.

 

Szeged, 2021. tavasza

TZs