Fiú és lány barátság

Bevezető: 
Sokan úgy gondolják, hogy nem létezik fiú és lány között barátság, két ellentétes nemű ember között csak szerelem lehet. Az általános gondolat az, hogy az egyik fél mindig többet érez és akkor már semmiféleképpen se lehetne barátság.

Szerintem ez nem így van, igen is van fiúk és lányok között barátság. Van, hogy sok lány a fiúkkal jobban megérteti magát, ez származhat abból, hogy csak fiú testvérei vannak, vagy épp a közvetlen környezetében csak fiúk voltak. De ez fordítva is igaz lehet, ha egy fiúnak lánytestvérei voltak, vagy éppen, amikor kisebb volt, mindenhova el kellett kísérnie az édesanyját. Igen is vannak olyan fiúk, akik szívesen beszélgetnek lányokkal, minden mélyebb érzelmi kapcsolat nélkül, szerelem nélkül. Egyik fél sem érez semmit a másik iránt, és ez így van rendjén. Ettől tudnak jó barátságot ápolni. Nem szabad elhinni, hogy nincs ellentétes neműek között barátság, ha ez igaz lenne, milyen unalmas is lenne az élet? Fiú csak fiúval, lány csak lánnyal beszélgethetne?!

Osztályközösségen belül is, ha már egy fiú egy lánnyal beszélget ők már vajon szerelmesek? Nem hinném. Butaság lenne, ha a feltételezések miatt egy szót se szólnánk a másik nem képviselőjéhez.

Ha például fiútestvéred van és vele mész az utcán egyből azt kell feltételezni, hogy biztos egy szerelmespár? A fiú lány barátság a sok hátulütő mellett, rengeteg előnnyel is rendelkezik. Ilyen például az, hogy egy fiú jobban meg tud nyílni egy lánynak és talán jobban mer tanácsot kérni szerelmi ügyekben, mint a haverjaitól, mert úgy is kinevetnék.

A fiúk másképp állnak hozzá sok mindenhez, mint a lányok, ebben pedig az a jó hogy teljesen más véleményt is fogunk hallani mint amit elsőre gondolnánk. Az is jó abban, hogy fiú barátod van, megtud olyanokra tanítani amire egy lány nem biztos és ez fordítva is. Egy barátságnak sok mindent lehet köszönni, és azáltal, hogy két különböző neműek a személyek sokkal színesebb tapasztalatokat gyűjthetünk.
Legnagyobb nehézsége ezeknek a barátságoknak, ha már mindkét fél kapcsolatban él, nehezen hiszik el az érintett felek, hogy ez nem több barátságnál. Természetesen ez is kivédhető, ha már az elején tisztázzuk partnerünkkel, hogy nekünk van egy fontos személy az életünkben, aki az ellenkező nemhez tartozik.

Néha nem is gondoljuk, mennyivel könnyebben tudunk megnyílni egy olyan személynek, aki nem azonos nemű velünk. Jó érzés, ha van melletted valaki, akinek mindent elmondhatsz és biztosan olyan válaszokat fogsz tőle kapni, amire nem gondolnál, mert más szemszögből látja dolgokat.

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van ilyen személy az életemben és bizton állíthatom soha nem akartunk mást egymástól, mint jó barátságot ápolni. Elképzelhető az is, hogy hosszú évek után úgy érzi az ember a barátja a nagy Ő, de ez az esetek nagy részében szerintem csak azért fordul elő, mert annyira jól kijönnek, hogy úgy gondolják párban is eltudnák képzelni az életüket. De ez kevés egy hosszú távú kapcsolathoz…

Iván Viktória (16)